A labirint szerv alakulása olyan, hogy az egyes kopoltyúíveket és a kopoltyúüreg csontos vázát hajszálerekben gazdag nyálkahártya borítja, és a hajszálerek által szállított vér nagy felületen érintkezhet, a levegõvel, így a gázcsere lebonyolódhat. Amennyiben a fajokat meggátoljuk abban, hogy a felszínére feljõve friss levegõt szívjanak, rövid idõ alatt megfulladnak.

- Több faj hasúszója tapogató fonállá alakult, így még a zavaros vízben, rossz látási viszonyok között is képesek tájékozódni, részben pedig képesek táplálékot is felvenni.

- Az e családba tartozó, akváriumokban tartott fajok ún. habfészkeket építenek, amelybe az ikrát rakják. A habfészek építésének fõ célja az, hogy az ikra és bennük az embriók fejlõdéshez biztosítja az oxigéndús környezetet, még akkor is, ha a víz oxigéntartalma erre egyébként nem lenne elegendõ. A labirint kopoltyús halak tehát messzemenõen alkalmazkodtak ahhoz a környezethez, amelyben természetes viszonyok között élni és szaporodni kénytelenek.

- A labirint kopoltyús halak közé tartozó fajok többsége viszonylag igénytelen, amellett színgazdag. E két szerencsés tulajdonságuk szerezte és tartja jelenleg is közkedveltségüket. Legrégibb trópusi díszhalunk, a paradicsomhal is e halcsalád tagja. Franciaországba 1869-ben került az elsõ, és azóta Európában az akváriumok állandó lakói.

- A víz keménységével szemben nincsenek különösebb igényeik, ideális számukra, a közepesen kemény víz (6-12 nko). A víz konyhasó tartalmával szemben azonban érzékenyek. Ezért vizüket általában ne sózzuk. A víz kémhatása neutrális körüli legyen.

Az oxigénben, szegény medencékben is jól érzik magukat, amiatt esetenként nagyon kis ûrtartalmú üvegekben is tarthatók, pl.(Betta hímek). A víz tisztaságát tekintve nem túl igényesek, de mint díszhalaink általában sokkal jobban szeretik a tiszta vizet, nem beszélve arról, hogy csodálatos színeik is csak érvényesülnek igazán.

- Melegigényes fajok. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy medencénket mindig takarjuk le üveglappal, egyrészt azért, nehogy kiugráljanak, másrészt fûtött medencék fölött a levegõ hõmérséklete sokkal alacsonyabb lehet, mint a vízé, ez pedig halaink, megfázását okozhatja.

- A labirinthalak mindenevõk, ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag száraz vízibolhán korlátlanul elélnek. Idõnként adhatunk nekik azt is, de megkívánják, hogy eleségük nagyobb része élõ eleség legyen. Szívesen fogyasztanak csirke, vagy marha májat is. A legtöbb faj növényi eredetû eleséget nem igényel.

- Általában más halfajokkal szemben békés természetûek, azonban a fajon belül a hímek rendszerint üldözik egymást. Ebben a tekintetben a sziámi harcoshalak az egyik legszélsõségesebb esetet képviselik, olyannyira, hogy õshazájukban (Thaiföld, azelõtt Sziám) a kakasviadalokhoz hasonlóan Betta hímekkel szabályos viadalokat tartanak. Dr. Smith, aki 12 évig élt Sziámban, leírja, hogy egy valamirevaló, harciasságra kitenyésztett Betta hím képes egyfolytában teljes, 6 órát verekedni, de kivételes egyedek harci kedve 24 órán át tart. Egy Betta viadal átlagos ideje 3 óra.

Érdekes jelenség, hogy a szabad vizekbõl befogott "vad" egyedek harci kedve csupán néhány, maximum 15-20 percig tart. A kiváló törzsekbõl származó, harciasságra, agresszivitásra szelektált hímekkel szemben befogott példányok eleve vesztesként indulnak. A viadal addig tart, amíg a gyengébbik hím, abba nem hagyja a támadást.

Szemtanuk állítása szerint nem volt olyan viadal, melyben a gyengébb fél veszélyesen megsérült volna. Rendszerint, csak az úszók szakadnak le, valamint néhány pikkely. Ezek a harci sebek azonban hamar begyógyulnak. A nálunk található Betták harci kedve ugyan nem éri el az elõbb leírtakat, de még akkor sem tanácsos két kifejlett hímet egy medencében tartani, mert az állandó verekedések tönkreteszik szép úszóikat.

- A labirintkopoltyús halak családjában a hímek általában valamivel nagyobbak, színeik sokkal intenzívebbek. A hímek hasúszója kihegyesedõ, míg a nõstényeké lekerekített. Az ivari dimorfizmus (ivari kétalakúság) az egész családban kifejezett, így kifejlett korban az ivari hovatartozás megállapítása nem okoz nehézséget.

- Mindegyik faj ivadékgondozó. Az ívatáshoz a halak méretétõl függõen 15-20 cm-re csökkentsük a medencében a vízoszlop magasságát. A víz hõmérsékletét 27-30 fokra állítsuk be. A hímek feladata az ikrázás elõtt a habfészek megépítése, amelyhez egyes fajok különbözõ finom szálú növényi részeket is felhasználhatnak, mások azonban szilárdító anyagokat nem építenek be a habfészekbe. A hímek a szájukban képzõdõ váladék segítségével viszonylag tartós buborék buborékcsomókat fújnak a víz felszínére. A habfészek mérete, tömege, magassága, valamint az egyes buborékok átmérõje még egyazon fajon belül is változó lehet, mert vannak kiváló fészeképítõ hímek és vannak, és vannak, amelyek egyáltalán nem mûvészei a "habfészeképítõ szakmának", olyannyira, hogy az sokszor már ikrarakás közben szétfoszlik, szint teljesen megsemmisül. Ilyenkor az ikra a víz felszínén szertefoszlik. Az ilyen fészekaljból rendszerint kevesebb életképes ivadék kel ki.

- Az ikrarakást megelõzõ, lázas habfészek-építési munka alatt a hím a hozzápárosítandó nõstényt kíméletlenül elzavarja a habfészek környékérõl, mindaddig, amíg a számára megfelelõ helyen el nem készíti a fészket. Ezután kezdi csodálatos színekben pompázva csalogatni a nõstényt. Közvetlenül az ikrázás elõtt a nõstények fajukra jellemzõ színt öltenek. Mindegyik faj hímjének színe az ívást megelõzõ izgalmi állapotban intenzívebbé válik, amit "nászruhának" is szoktuk nevezni.

- Az ikrarakást mindig látszatpárzások vezetik be, aminek során a hím átkulcsolja, egész testével körülöleli a nõstényt, majd ágymásba fonódva lassan néhányszor körbefordulnak. Az elsõ látszatpárzások után (amelyek mind kisebb idõközökben követik egymást), sor kerül az igazi párzásokra is, ezt azonnal észrevehetjük arról, hogy a nõstény petevezetõjébõl egy-egy párzás alkalmával a fajtól függõen 10-100 ikra tûnik elõ. Az ikrát részben a hím szorítja és préseli ki a nõsténybõl. A préselési folyamat szabad szemmel is jól megfigyelhetõ. A legtöbb faj ikrája azonnal a víz felszínére emelkedik, ahonnan a hím szájába véve azokat összegyûjti és beköpi a habfészekbe. Ezt rendszerint minden párzás után megismétli. Az ikra megtermékenyítése akkor történik, amikor az elhagyja a nõstény petevezetõjét és rákerül a hím kanál formájúra összehúzott farok alatti úszójára.

- Amint a nõstény ikrakészlete kimerült, a hím kíméletlenül elüldözi a habfészek közelébõl, és hozzálát a habfészek környékén maradt ikra összegyûjtésével, a habfészek kijavításához, erõsítéséhez. A hím a habfészek állandó építgetését, rendezését éjjel is folytatja, sõt gyakran megesik, hogy reggelre teljesen át is helyezi azt az ikrákkal együtt a medence más részébe. Ha kis medencében ívtak, utána a nõstényt haladéktalanul fogjuk ki, mert a hím zaklatása elõl nem tud menekülni. Nagy medencében, ahol van lehetõsége megbújni, ott a nõstény is bennmaradhat mindaddig, amíg az ivadék a szikzacskó felszívódása után ki nem rajzik a fészekbõl. Ekkor azonban halásszuk ki a hímet is.

- Tekintettel arra, hogy a labirint kopoltyús halak viszonylag sok ikrát raknak - még a kistestûek is -, fontos, hogy az ívatómedence ne legyen nagyon kisméretû, már csak azért sem, nehogy a nõstény képtelen legyen menekülni az õt üldözõ, hím elöl. A kikelõ nagyszámú ivadék pedig helyet igényel. Ezért minimálisan 25 literes medencében ívassuk a Bettákat, a Macropodusoka és a Colisa fajok közül néhányat. A különbözõ Trichogaster fajokat kimondottan csak nagy medencékben ívassuk (80-100 literes), mert részben nagy méreteiknél fogva helyigényesek, másrészt nagyon nagyszámú ivadékra számíthatunk (esetleg 2-300 db). Ikrát rakni hajlandóak kisebb medencékben is. A kikelõ lárváknak még nincs labirintszervük, az csak 2-3 hetes korukban kezd kifejlõdni. Egyedfejlõdésük elsõ két hetében csak kopoltyúval lélegeznek. Emiatt igen finom porlasztású szellõztetésrõl kell gondoskodnunk, de emellett fontos a filtrálás is. Erre a célra bármely nagyobb teljesítményû belsõ filtráló alkalmas.

- Nagyon kis medencében (5-6 l) rövid áramszünet vagy egyéb technikai zavar miatt hírtelen oxigénhiányból eredõ kockázat nagyon nagy. A halakkal túlzsúfolt akváriumban a víz biológiai egyensúlyát is nagyon nehéz fenntartani. Kis víztérben a "biológiai egyensúly" felbomlása pár óra alatt megtörténhet és ez olyan súlyos is lehet, hogy növendék halaink jelentõs része nem éli túl.

- Az ivadék nagyon kényes a labirintszerv kialakulása idején. Étvágya ebben az idõben valamelyest csökken. Nagyon lényeges, hogy ebben az idõszakban igyekezzünk kiváló minõségû élõ eleséggel megakadályozni a kondícióromlást. Különösen fontos, hogy az átmeneti légzés idõszakában is finom porlasztású szellõztetés mûködjön. Ügyelni kell arra is, hogy a medencét tökéletesen takarja üveglap. Ha a kishalak a víz felszínére feljõve levegõt szippantanak, és a levegõ néhány fokkal hidegebb, mint a víz (elég 2-3 fok különbség), akkor tömegesen meghûlnek, olykor egy-egy teljes család is megfázik, amit arról ismerhetünk fel, hogy napról napra nõ a süllyedõ kis halak száma. Egy erõsebb megfázás teljesen tönkreteheti az egész családot. A "hasonúszó" egyedek döntõ többsége késõbb sem gyógyul meg. Amennyiben elektromos fûtõtesttel fûtjük medencéjüket, azt mindig függõlegesen állítsuk be, a porlasztó pedig a fûtõtest aljából hajtsa vizet, úgy hogy a fiatal halak semmiképp se feküdhessenek rá. Ezzel csökkenthetjük a megfázott egyedek számát, esetleg megelõzhetjük a megfázást. Ha az ivadék labirintszerve kialakult, komoly veszély nem fenyegeti további fejlõdését.

- A labirintkopoltyús halak ikrájából kikelõ lárvák viszonylag kicsik, így az elsõ idõszakban az elúszás után infusoriával, Cyclops naupliusszal, rotatóriával (kerekesféreg) tápláljuk õket. Szükségmegoldásként szóbajöhet tojássárgája is. (Kemény tojás sárgáját kevés vízben szétnyomjuk, és a vízben szabadon lebegve maradó frakciót cseppenként adagoljuk a vízbe). A tojássárgáját viszont csak 5-6 napig fogyasztják. Ha ezután nem tudunk megfelelõ minõségû és nagyságú élõ eleséget adni, jelentõs elhullásra számíthatunk. A 2-3. naptól kezdve már adható a sóféreg naupliusa is.

- A labirintkopoltyús halfajok ivadékcsoportjában igen gyakori jelenség, hogy az állomány 10-15%-a rendkívül gyorsan nõ. Annyira, hogy a növekedésben visszamaradt társaikat elfogyasztják. Ez a kellemetlen tulajdonság különösen a Trichogaster fajokra jellemzõ és legkevésbé a Colisa fajok sajátossága. Ez ellen csak úgy védekezhetünk, hogy a kiugróan jól és gyorsan fejlõdõ egyedeket rendszeresen áthalásszuk más medencébe. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ezek megtizedelik édestestvéreiket. Rosszul táplált, zsúfoltan elhelyezett ivadékcsoportokban a "szétnövés" nagyobb mértékû szokott lenni, mint ha az optimálisat megközelítõ környezetben neveljük õket. Tehát egyenletes, bõséges táplálás mellett nagyrészt elkerülhetõ az ivadék egyenetlen fejlõdése.