Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Ti kértétek
 
Ti küldtétek
 
Cikkeim
 
Halak leírásai
 
Növények
 
Tudnod kell
 
Ellenőrzés
 
Betta szakasz
 
Extrák
 
Reklám
Több, mint 50 kategória között kereshet érdeklôdési körének megfelelô honlapokat. Ha népszerusítené honlapját akkor is látogasson el ide!

 
Szerk. alatt
 
II. Cikk
Az első akvárium II. rész

Az akvárium szép és helyes berendezése:

Első feladatunk:

- Az akvárium megvétele után, jól mossuk meg kívül és belül. Majd vágjuk méretre a szigetelő anyagot. Utána helyezzük rá az akváriumot.

- Ha ez kész van, akkor a jól átmosott kavicsot 2-3 cm-re leszórjuk. Ha szeretnénk dús növényzetet, főleg olyat aminek nagy a gyökere, akkor nem árt erre a rétegre még 3-4 cm jól átmosott homok is. Majd erre megint 2-3 cm kavics. Ha szeretnénk harcsákat, vagy olyan halakat amelyek a talaj közelében élnek, vagy éppenséggel ott ikráznak, akkor nem árt erre még 2-3 cm-es homok réteg. Ezzel a módszerrel így kb. 9-11 cm aljzatot képezünk az akváriumnak.

Növényzet:

- Nem árt ilyenkor már félig feltölteni az akváriumot. Utána a megvett növényeinket szépen beültethetjük. Általában kis kosárkákban kapjuk őket. Levesszük a kosarat, majd óvatosan leszedjük a szivacs réteget is a gyökerekről. Majd a kifúrt lyukba belehelyezzük a növényt és betakarjuk a gyökérzetet.

Természetesen a kisebbre növő növényeket az akvárium előterébe ültessük. A középmagas növényeket az akvárium 2 oldalára ültethetjük, és a nagyobb hajtásokat hozó növényeket az akvárium hátsó felére ültessük.

Dekorációs elemek:

- Ha ezzel végeztünk következhetnek a különböző dekorációs elemek. Persze úgy helyezzük el őket, hogy ne a növekedő növényzet útjába álljanak. Nem szabad telehalmozni mindenféle agyag tárgyakkal az akváriumot, mert az akvárium inkább a halakról szóljon, ne a dekorációról.

Ilyen korra már feltölthetjük teljesen az akváriumot úgy, hogy 2-3 cm-re érjen a peremtől a víz szintje.

A víz feltöltése:

- Óvatosan kell feltölteni vízzel az akváriumot, nehogy felkavarjuk a vizet, vagy éppen a növény teljes gyökeréről lemossuk az aljzatot. Ezt megoldhatjuk úgy is, hogy csővel engedjük bele a vizet, vagy locsoló kannával, amelyiknek rózsa van a végén, de megoldható úgy is, hogy nagyobb zacskót, helyezünk az akvárium aljára és arra nagyon óvatosan engedjük rá a vödörből a vizet. A beleengedett víz hőfoka olyan 20-23 fok között legyen.

A víz ellenőrzése:

- Ezek után ellenőrizni kell a víz minőségét, pl. pH értékét.

- Ne felejtsük el az indító baktériumokat. Lehet venni kis tablettákat erre a célra.

Egyéb eszközök behelyezése:

- Majd belehelyezhetjük a különböző technikai eszközöket, pl. a szűrő és fűtő berendezéseket. De ne felejtsük el ellenőrizni ezeket az eszközöket, hogy megfelelően működnek e. Egyes eszközöket csak idővel tudunk ellenőrizni, mint pl. a fűtést. Mert hiába világít, vagy éppen meleg a kéznek ha áramot kap, nem biztos, hogy képes a vizet kellőképpen felmelegíteni.

Nem szabad még ekkor sem halakat vennünk:

- Kisebb akváriumoknál elég a 2-3 napos akvárium pihenés, de nagyobb 150-200 l felett akár 2 hetet is várni kell, hogy a különböző baktériumok megtelepedjenek, szaporodjanak. Erre jó mint már írtam is az indító baktérium. Ez meggyorsítja a folyamatot.

- Erre azért is van szükség, mert a különböző szerves anyagokat, ürülék, kaja maradék, ezeket mind ők pusztítják el. Azokat, amiket még nem szűrt ki a szűrő, vagy más eszköz, vagy a halak nem fogyasztották el.

Halak az akváriumban:

Előszó:

-Végre eljött a várva várt pillanat, hogy a szépen berendezett, és kész akváriumba a halakat is elkezdjük belehelyezni. Persze csak azután, hogy a baktériumok letelepedtek és elkezdtek szaporodni.

- El kell döntenünk, hogy milyen halakat szeretnénk. Kicsiket, közepeseket, nagyokat. Mivel a nagyobbak általában elfogyasztják a kisebb halakat. Azt is el kell döntenünk, hogy egy vagy több fajra specializálódunk. Általában társas akváriumot választanak az emberek. Az tetszik nekik, hogyha az akváriumban színes az állatvilág.

Halak összeválogatása:

- Fontos, hogy akkora halakat vegyünk, amelyek nem férnek be majd a másik hal szájába. Ugyanolyan minőségű vizet, hőmérsékletet kedveljenek és valamilyen szinten a táplálékuknak is azonosnak kell lenniük.

- A rajban élő halaknak mint pl. a neonhal, dánió, nekik nagyobb csoportban kell, hogy legyenek. Úgy érzik magukat jól.

- Az akváriumnak 3 fő zónája van. Alsó, ami a talajon és talaj közelében található, középső, és a felső rész. Mindegyik fajta halnak megvan a mozgástere. Ezért ne várjuk el, hogy pl. a harcsa, ami köztudottan fenéklakó, rendszeres a víz felső zónájában úszkáljon. Ajánlatos mindenből egy kicsit választani. De nem szabad túlzsúfolttá tenni. Egy 1 cm halhoz 1 liter víz tartozik.

- Ajánlatos tartani harcsát, hogy az akvárium fenekére lehulló kaja maradékot, vagy egyéb dolgokat eltakarítsa és természetesen nem árt, ha van algaevő hal. De azt ne várjuk el tőlük, hogy az akváriumot fényesre pucolják.

- Az köztudott tény, hogy a Betta Splendens, vagyis Sziámi harcoshal hímjét nem szabad társas akváriumban tartani. Ön és közveszélyes. Hiába van 1-2 helyen meg a társas akváriumban, nem azt szokta meg eddigi kis életébe, hogy több hallal egy akváriumban legyen. Még ha úgy tűnik minden rendben, flusztráltá teszi, s esetleg el is pusztulhat ettől.

A halak megvásárlása:

A boltban:

- Amikor bemegyünk a boltba, láthatjuk, hogy mennyi szép hal úszkál az akváriumokban. Nem szabad egyből nekiesni, hogy én ezt, meg azt a halat szeretném. Akár több boltba is el kell menni. Nagyon fontos a kiszolgálás is.

- "Én pl. ha nem ugrálnak egyből körbe, akkor biztos, hogy nem is veszek semmit, csak ha nagyon muszáj."

- Ha éppen a pult mögött gubbaszt, és szinte nem is vesz tudomást a leendő vásárlóról, akkor az nem jó jel. Lehet, hogy éppen ezért is kevés a forgalma. Mi se növeljük azt.

- Amikor bemegyünk egy olyan boltba, ahol segítőkészek az eladók, és van választék is, eljött az idő a vásárlásra. Szépen lassan, körültekintően kell szétnézni. Nagyon megfontoltnak kell lenni, mert nem szeretnénk azt, hogy első akváriumi halacskáink hamarabb elpusztulnának, mintsem hazajutnánk.

Vásárlási tényezők:

- Ha megvan, hogy milyen halacskákat szeretnénk és a pénzünk is, akkor a kiválasztott egyedeket meg kell nagyon szemlélni.

- Fontos, hogy ússzon, mint hal a vízben. Egészséges úszói legyenek, ne legyen deformált. A mintájuk a fajtára jellemző legyen. Ne legyen rajtuk fehér pötty, véraláfutás. Amelyik hal nagyon nem akar mozgolódni, legyengültnek látszik, hintázik, vagy körbe-körbe pörög, azt ne vegyük meg.

- Ha türelmesek és szemfülesek vagyunk azt is megláthatjuk, hogy milyen színű az ürülékük. Tudni illik, hogy sötét színűnek kell lenniük. Ha szürkés, vagy még világosabb, azt ne vegyük meg.

Szállítás:

- Ha minden a tervnek megfelelően alakul, akkor kérjük az eladót, hogy a mi kiszemeltjeinket fogja ki, és csomagolja be. Nem árt a zacskót újságpapírba tekerni, mert nemcsak, hogy szigeteli azt, hanem még meg is kíméljük a halakat a különböző stresszhatásoktól. Jól figyeljünk arra, hogy ne rázzuk a zacskót és azért mielőbb érjünk vele haza.

Behelyezés:

- Mikor hazaértünk, akkor az előkészített vödörbe öntsünk ki a zacskóból egy kis vizet, s ha tudunk, akkor a kiöntött víz kétszeresét öntsük bele a zacskóba. Eközben legyen kikapcsolva a világítás, majd lógassuk bele őket az akváriumba.

- Jó 15-20 perc után, öntsük ki a zacskóból a víz felét, majd szintén öntsünk bele az akváriumból vizet. Várjunk még ugyanennyi időt. Ha ez megtörtént, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy a halak megszokták az akvárium vizének a hőmérsékletét.

- A vödör fölé tartott hálóba célozva öntsük ki a vizet, majd a hálóba kerülő halakat helyezzük a helyükre.

Soha ne öntsük a szállító vizet az akváriumba.

- Ha ez megtörtént, akkor nincs más hátra, mint, hogy megvárjuk a másnapot, s csak akkor kapcsoljuk fel a lámpát nekik, és meg is etethetjük őket.

Azért szükséges, hogy ne kapcsoljuk fel a lámpát, mert így nem zavarjuk őket és megtudnak nyugodni. Megszokják az új helyet és egymást is.

- Ez a művelet akkor is hasznos, mikor új hal érkezik a régiek közé. Olyankor főleg ki kell kapcsolni a világítást, legjobb esetben körbetekerni az egész akváriumot, hogy csak minimális fény jusson be. Berakni a halakat és másnap bekapcsolni a világítást. Ha ezt nem tennénk meg, akkor a régi kicsit erőszakosabb halak egyből megtámadnák az új halakat, és mivel ők nem látták, hogy új hal került közéjük nem is törődnek nagyon vele.

- A teljes letakarás pl. a neon halaknál kell. Ők a legkisebb fénynél is észrevehetőek, mert visszaverik a fényt.

Táplálás:

- Nagyon fontos a táplálás. A jó minőségű eledel. Inkább adjunk a halainknak egy nagy többször, mint egyszerre sokat.

- Az elején természetesen, amíg kicsik nem kell annyi táplálék. Viszont ahogyan nőnek úgy növelni a táplálékot is. Nem szabad túl sokat adni nekik, mert csak rontják a víz minőségét. De ez úgyis kialakul egy idő után, hogy miből mennyit adhatunk.

- A felszínen és középen tartózkodó halaknak és szintúgy a fenéken lakó halaknak is különböző típusú eledelt kell adni. Van ami úszik a vízen, s van ami teljesen lemegy az aljára.

Különböző nagyságú eledeleket lehet kapni, így a halaknak, bármekkora méretűek, megfelelő kaját tudunk adni.

- Ha megfelelő táplálékot adunk nekik, akkor biztos, hogy rárontanak a táplálékra.

Eledel típusok:

- Kapható szárított, élő, és fagyasztott kaják is.

- Ügyeljünk arra, mindig, hogy levegőtől, melegtől jól elzárva, vagy a fagyasztottat fagyasztva tároljuk.

- Általában a halak nagyobb százaléka elfogadja a kész tápokat. Vannak olyanok is, amelynek csak élő eledelt lehet adni pl.: piráják, bizonyos ikrázó fogaspontyok, és sügérfélék, amelyek ragadozó révén szükségük van az életükért könyörgő táplálékra.

Élő táplálék lehet:

A vízibolha, Cyclops fajok, vörös szúnyoglárva, gyümölcslégy, sóféreg, s persze fekete szúnyoglárva. Csak vigyáznunk kell, hogy nehogy kikeljenek, mert a nőstény szúnyogok meg minket esznek meg.

 
Utolsó frissítés
2006. 08. 27. 10:40

Csigó Dániel akváriumának leírását és képeit feltettem.


2006. 08. 27. 11:05

Goarrows akváriumának leírását és képeit feltettem.


2006. 08. 27. 11:30

Dr. Láng Róbert akváriumának leírását és képeit feltettem.


Az eddigi frissítések a bal oldali menü Frissítések alatt található.

 
Pontos idő
 
Naptár
2017. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Galéria


 
Chat
Akvarisztikáról ha kérhetném!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Nézettség
Indulás: 2005-07-22
 

A csillagjövõ asztrológia,nagyon sok olvasmányt,ezoterikus,témákat,szoftvereket és óriási nyári akciókat ajánl, NEKED!    *****    Egy blog rólam, velem, mert szeretek ide írni. Ðzsí. *** Augusztus 25-én PlayDay, azaz játéknap sok-sok nyereménnyel! :)    *****    Tudod hol van és mit jelent a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont? A Chiron? A Lilith? Én megmondom.Látogass meg!    *****    Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!