- Az elevenszülõk közé sorolt néhány faj, mint pl. a Xipohophorus helleri, a Xipohophorus maculatus, a Lebistes reticulatus és a Poecilia (Mollienisia) fajok igen nagy változékonyságuk révén a számtalan lehetõségét teremtik az újabb és újabb változatok (szín és forma) kitenyésztésének. Ez utóbbi tulajdonságuk a ,,haladó" díszhaltartók és tenyésztõk számára teszik vonzóvá a halcsalád említett fajait.

- Az elevenszülõ fogaspontyok vad típusainak elterjedési területe Észak-Amerika déli része, Közép-Amerika, valamint a Fülöp-szigeteken meghonosították a guppit (Lebistes reticulatus). A gambusiákat pedig e célból telepítették néhány Földközi-tenger melléki területre, továbbá Magyarországra (Hévíz), sõt Ázsia több országába is. Indiában még az 1800 méter magasan fekvõ Kasmírban is igen nagy számban találtam Gambusia affinis holbrookit.

- Az elevenszülõ fogaspontyok szaporodásmódja eltér a halakra jellemzõ ikrarakástól. Az elevenszülõ fogaspontyok hímjeinek farok alatti úszója jellegzetes termékenyítési szervé alakult, amelyet gonopódiumnak nevezünk. A gonopódioum általában akkor kezdkifejlõdni, amikor az állat megközelítõleg eléri kifejlett kori testnagysága felét. Egyedfejlõdésük kezdetén sohasem rendelkeznek gonopódiummal. Maga a gonopódium csõszerû szerv, amely a sperma kivezetésére szolgál. A hím a herékben termelõdõ ondósejteket gonopódiuma segítségével juttatja ún. csomag formájában a nõstények ivarnyílásába. Az egyes spermasejteket ragasztó szerû anyag köti össze. A Xiphophorus fajok hímjeinek egy -egy spermacsomagjában, pl. 4000 hím ivarsejt van, míg a guppi (Lebistes reticulatus) fajéban kb. 14000 (Zander).

- A hím ivarsejteket összekötõ anyag a nõstény petevezetõjébõl feloldódik, a spermasejtek kiszabadulnak és megtermékenyítik a petefészek kötõszöveti burkában levõ érett petéket. Ott fejlõdik ki azután az ivadék is, anélkül, hogy az anya szervezetével bármilyen kapcsolatban lenne. Csak amikor az embrió már teljesen kifejlõdött a petékben, akkor kerül a petevezetõbe. A születés pillanatában a teljesen kifejlett ivadék az ivarnyíláson keresztülhaladva jut a külvilágba.

- A nõstény ivarnyílásába bejuttatott hím ivarsejt, csomagok" a nõstény ondótartájában, a receptaculum seminisben 8-10 napig is életben maradnak, és így megtermékenyítésre alkalmasak. Ez a magyarázata annak, hogy a család nõstényei hosszú ideig szaporodhatnak, szülhetnek anélkül, hogy hím lenne a medencében. Három- vagy négy-hetenként képzõdik a nõstényben pete, amelyek a hím ivarsejtek megközelítõleg olyan sorrendben termékenyítenek meg, amilyen sorrendben azokat a hímek az ivarnyílásba juttatták. Minden pete a hím ivarsejttel történõ egyesülés után önmaga körül burkot képez, amelynek az a funkciója, hogy megakadályozza másik hímivarsejt behatolását. Így minden petét csak egy hím ivarsejt termékenyíthet meg.

- Az embriók fejlõdése nem tér el az ikrarakó halfajokra jellemzõ formától. Így a szülés alkalmával csak az ikrák, szülésérõl" beszélhetünk. Az elevenszülõ halfajok tehát ún. ikrát szülõ (ovovivipar) fajok. Az ikra legtöbbször felpattan, mielõtt az embrió a világra jonne, bár néha elõfordul, hogy csak akkor reped fel, amikor már az ivadék a talajra ért. Az újszülött halak azonnal a víz felszínére igyekeznek, hogy úszóhólyagjaikat megtöltsék levegõvel. Amelyiknek ez nem sikerül, az élete végéig un. hasoncsúszó marad. Viszonylag sok hasoncsúszó egyed akad az erõsen degenerálódott, rokontenyészetet törzsek ivadékai között. Ezek néhány óra múlva rendszerint elpusztulnak. A koraszülött ivadék is hajlamos erre a rendellenességre.

- Az elevenszülõ fogaspontyok nõstényei, ha hím van mellettük, folyamatosan meg vannak termékenyítve. Jellemzõ rájuk az ún. terhességi folt, amely a hasüreg hátulsó részén szembetûnõ sötét folt. A megtermékenyítetlen nõstényen is jól megfigyelhetõ folt jóval világosabb színû. A halcsaládra jellemzõ az ivari kétalakúság (sexualis dimorfizmus).

- A hímek a nõstényeknél rendszerint kisebbek (Xiphophorus maculatus, Lebistes reticulatus), és jellegzetes gonopódiumokról igen könnyen felismerhetõk. Egyes fajok hímjei különleges úszónyúlványokkal is rendelkeznek vagy úszóik formája nagy méretekben, különbözik a nõstényekétõl (pl.Lebistes reticulatus, Mollienisia velifera, Xiphophorus helleri). Egyes fajok hímjei sokkal színesebbek, mint a nõstények (Lebistes reticulatus, Gambusia holbrooki, Xiphophorus variatus).

- A környezettel szemben nem igényesek. A víz minõsége másodlagos jelentõségû. Általában azonban elõnyös számukra, ha a víz nem túl lágy. Az a tapasztalatunk, hogy lágy vízben az elevenszülõk sokkal érzékenyebbé válnak a legkülönbözõbb betegségekkel szemben. Ahol csak a lágy víz áll rendelkezésre (6-7 nko), ott szükséges minden 10 liter akváriumvízhez 1-1, 5 kávéskanálnyi konyhasót is tenni. Ennek az a magyarázata, hogy a vízben oldott kalciumnak és nátriumnak körülbelül azonos az elevenszülõkre gyakorolt élettani hatása. Az elevenszülõk a semleges kémhatású (7 pH) vagy enyhén lúgos vizet szeretik. A tiszta, szennyezõdésmentes akváriumvizet mindegyik faj kedveli. Nagyon meghálálják, ha medencéjük világos, napsütötte helyre állítjuk, ha ez nem lehetséges, akkor napi 12 óra megvilágosításról mesterséges fényforrással gondoskodjunk. A napsütötte medencékben képzõdõ zöldalgák természetszerûen egészítik ki étrendjüket növényi anyagokkal. Az akváriumvíz hõmérséklete iránt az egyes fajok igénye eltérõ, a szélsõ értékek 20-28 fokig terjednek.

- Az elevenszülõ fajok zöme mindenevõ. Elsõsorban azonban az élõ eleségeket kedvelik. (Tubifex, Daphina, Cyclops stb.). Legtermészetesebb táplálékaik közé tartoznak a különbözõ szúnyoglárvák. A száraz eleségeket is szinte minden faj szívesen fogyasztja. Kizárólag száraz eleségen azonban tartósan nem tarthatjuk jó kondícióban õket. Hetenként egy-két alkalommal szívesen fogyasztanak marha- vagy csirkemájat. Ezt zsilettpengével apróra vágva etetjük, vigyázva arra, hogy csak annyit adjunk nekik, amennyit azonnal elfogyasztanak. A bomlásnak induló máj igen hamar az ázalékállatok veszélyes mértékû elszaporodását, infusoriásodást okozhat a medence vizében. Minden elevenszülõ faj szívesen fogyaszt növényi eredetû eleséget is. Ez az algákon kívül lehet, pl. mélyhûtött vagy forró vízbe mártott spenótlevél is. A mélyhûtés vagy forrázás felpuhítja a levélerezetet, és így a könnyebben fogyaszthatóvá válik a halak számára.

- A legtöbb faj szaporítása könnyû. A Heterandria formosa, a törpefogasponty kivételével ajánlatos az erõsen telt hasú nõstényeket külön elletõmedencébe helyezni, ha nagyobb mennyiségû ivadék megmentése és felnevelése a célunk. Az elléshez közel álló nõstények felismerhetõk arról, hogy hasuk erõsen szögletessé válik, és a medence egy félreesõ részébe húzódnak. Egyes nõstények az ellés elõtt nyugtalanokká válnak, fel-le úsznak medence üvegfala mentén. A legtöbb faj nõstényének hasfalán keresztül jól megfigyelhetõ az ellést megelõzõ idõben az embrió szeme is. Kis gyakorlattal elérhetõ, hogy a nõstényeket a felsorolt ismérvek alapján szinte 100%-os biztonsággal tesszük az ellést megelõzõ utolsó napon az elletõmedencébe. Ha túl korán halásszuk ki a nõstényeket a közös, társas medencébõl, elõfordulhat, hogy a hirtelen környezetváltozás miatt koraszülést idézhetünk elõ. Vigyázzunk arra is, hogy az elletõmedence vizének kõmérséklete közel azonos legyen a társas medencéével. Az elletõmedence kívánatos ûrtartalma a kisebb testû fajok részére 8-10 liter legyen, míg egy Poecilia velifera nõstény számára legalább 30-40 literes elletõakváriumról kell gondoskodnunk. A medencét sûrûn ültessük be növényekkel, hogy az ivadék búvóhelyet találjon. A szülés alatt a nõstények zöme nem kebelezi be az újszülötteket, ellés után azonban mindenképpen ajánlatos a nõstényeket kihalászni. A kannibalizmus egyedi tulajdonság. Fajon belül e téren nagy az eltérés az egyes nõstények között.

- Hazánkban kevésbé terjednek el a különbözõ kivételezésû elletõketrecek, annak ellenére, hogy igen jó eredménnyel használhatók egyes elevenszülõk tenyésztésében. Ragadozó természetû fajok szaporítása enélkül szinte megoldhatatlan. Az ellõketreceket úgy kell az elletõmedencébe helyezni, hogy az akvárium fény felöli oldalától legtávolabbi, legsötétebb sarkában legyen. Az újszülött halak ugyanis a fényfelé törekednek, és így igen hamar kikerülnek az anyjuk által veszélyeztetett térbõl. Az ellés után a nõstényt eltávolítjuk a ketrecbõl. Majd kivesszük a ketrecet is. Az egyes fajoknál a szülések közötti idõtartam 30-40 nap között változik a víz hõmérsékletétõl, az etetéstõl, az évszaktól és az anya korától függõen.

- A szülésként várható fiatalok száma fõleg a tápláltsági állapottól és a nõstény korától függ, azonos törzsön belül. A 4-5. ellésig nõ az ivadék száma, ezután csökkenni kezd. Az elevenszülõk az akváriumokban egész éven átszaporíthatók, a szabad természetben azonban ún. téli szünet is megfigyelhetõ.

- Az újszülött elevenszülõk táplálása különösebb nehézséget nem okoz. Az elsõ naptól kezdve, amint a szikzacskójuk felszívódott, már apróra vágott Tubifexszel, apró Daphinával, Cyclopsszal, mikróval etethetõk. Jól bevált az elsõ napokban a finomra õrölt száraz eleség is. Azokba a medencékbe, ahol elevenszülõk ivadékát neveljük, tegyünk minden 10 liter vízhez 1, 5 kávéskanálnyi asztali sót (Costia-fertõzés ellen). Az ivadék általában gyors fejlõdésû. A nagy növekedési erély kihasználásához azonban legalább naponta kétszer kell etetnünk õket. Ha kétszer etetünk, az optimális nevelési vízhõmérséklet 22-25 fokon is tarthatjuk õket. Az oxigénhiány igen súlyos növekedéscsökkentõ tényezõ, amellett halainkat igen fogékonnyá teszi különbözõ betegségek iránt. Ezért kerülni kell a túlzsúfolt elhelyezést is, vagy megfelelõ szellõztetéssel és filtrálással kell biztosítani az oxigénszükségletet. Csökkenteni kell tehát a víz szennyezõdését, gátolni kell a különbözõ mikroorganizmusok elszaporodását, mert ez közvetve csökkenti a halaink számára felvehetõ oxigénmennyiséget.

- Szép példányokat csak megfelelõ nagyságú medencékben nevelhetünk. Erre a tényezõre az egyes fajok ismertetése alkalmával külön is kitérhetünk.

- Az elevenszülõ fajok, változatok egymás között keresztezõdnek. Lehetõleg azonos csak azonos színû és jellegû változatokat tartsunk együtt. Már a vásárlás alkalmával igyekezzünk olyan helyrõl beszerezni halainkat, ahol szemmel láthatólag azonos tenyészváltozatú egyedek vannak egy medencében.